A Spirulina hatása

Spirulina hatása

1. A Spirulina valóban az egyik legnagyobb terméshozamú élelmiszer a világon?

A Spirulina hatása igen sokrétű. Érdemes ott kezdenünk, hogy több tápanyagot képes biztosítani hektáronként mint bármely más élelmiszer. Hektáronként hússzor több fehérjét biztosít, mint a szója, kétszázszor annyit, mint a szarvasmarha! Azzal, hogy több Spirulinát termesztünk, segíthetünk megállítani a természetes erdők utolsó darabjainak kivágását. Azzal, hogy beépítjük a saját életünkbe, részt vehetünk a bolygónk egészségének megőrzésében.

2. A Spirulina hatása az emberi szervezetre

A Spirulina az összes olyan tápanyagot tartalmazza, melyre az emberi szervezetnek szüksége van. Ezek bármelyikéből kialakuló hiány veszélyeztetné a szervezet megfelelő működését. Már elérhető néhány szakértők által értékelt tudományos publikáció arról, hogy a Spirulina képes gátolni a vírusok szaporodását, megerősíteni mind a sejt- mind az immunrendszert, valamint képes visszafordítani és gátolni a rákot.

Létezik tudományos bizonyíték a fentiek alátámasztására?
Igen. Tudósok, a világ minden tájáról – Japánban, Indiában, Európában, Oroszországban és az Egyesült Államokban – kutatják a Spirulina jelentőségét és azt, hogy hogyan és miként ilyen hatékony a Spirulina az emberi és állati szervezetre nézve. Több száz tudományos publikáció tárja fel, hogy a Spirulina és egyedülálló fitonutriensei hogyan támogatják az immunrendszert és javítják az egészséget.

3. Hogyan erősíti a Spirulina az immunrendszert?

A Spirulina hatása igen kedvező az immunrendszer számára. Az immunrendszer erősítéséért felelős fitonutriensek a béta-karotin, a fikocianin és a poliszacharidok. Spirulinával táplált egerekkel, hörcsögökkel, csirkékkel, pulykákkal, macskákkal, halakkal és emberekkel kapcsolatban megjelent tanulmányok igazolják, hogy a Spirulina javítja az immunrendszer funkcióit. Kutatóorvosok felfedezték, hogy nemcsak stimulálja az immunrendszert, hanem megnöveli a szervezet képességét, hogy új vörösvértesteket állítson elő.

Az immunrendszer fontos részét képezik a csontvelőszövetek, makrofágok, T-sejtek (a csecsemőmirigyben képződő T-limfociták) és a természetes ölősejtek (NK-sejtek), a lép és a csecsemőmirigy (thymus), mind fokozott aktivitást mutatnak. A tudósok felfedezték, hogy a Spirulina hatása nyomán a makrofágok száma megnő, aktívabban és eredményesebben pusztítják el a baktériumokat.

4. A Spirulina hogyan javítja a szív- és érrendszer egészségét és hogyan segít a koleszterinszint csökkentésében?

Mexikóban, Argentínában, Japánban és Indiában végzett, állatok táplálkozását vizsgáló kutatások mind ugyanolyan koleszterinszint csökkentő hatást, és az alacsonyabb vérnyomás következtében tapasztalható szív-koszorúér funkciók javulását tapasztalták. Japánban és Indiában végzett humánvizsgálatok eredménye szerint napi pár gramm Spirulina-bevitel már képes csökkenteni a koleszterinszintet.

Ezek a tanulmányok azt valószínűsítik, hogy a Spirulina képes csökkenteni a szérum LDL (a káros) koleszterinszintet és növelni a hasznos HDL koleszterin szintet. Németországban és Indiában végzett humán vizsgálatok szerint a koleszterinszint csökkentő hatás testsúly csökkenéssel is járt. Mindezek a publikációk azt jelzik, hogy a Spirulina hasznos kiegészítő lehet a szív- és érrendszer egészségéhez és a koleszterin szint csökkentéséhez.

Mennyire emészthető a Spirulina?
A Spirulina lágy sejtfala fehérjék, poliszacharidok és enzimek hálózatából épül fel. Ezek egyszerűen feloldódnak/szétoszlanak a szervezetben. Ez igen fontos azoknak, akiknek gyenge az emésztése, valamint az időseknek, akiknek diétázniuk kell.

Ha szeretnéd Te is élvezni a Spirulina jótékony hatásait, szedheted tabletta formában vagy fogyaszthatod akár reggelire is, finom és egészséges Spirulinás gabonapehelyként!

Forrás: Spirulina
Összeállította: Fődi Attila, Dr. Babulka Péter, Dr. Szabó László Gy.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. […] A Spirulinában található klorofill hogyan használ az embereknek? A klorofill azzal segít a belek tisztításában, hogy méregteleníti és tisztítja a vastagbelet és a vékonybelet. Ezen kívül a klorofill segít bevonni az irritált gyomorfalat, ezzel segít a gyomorfekély tüneteinek csökkentésében és a fekélyesedés megszüntetésében. Funkcionális élelmiszerként viselkedve táplálja a hasznos bélbaktériumokat, különösen a laktobacillusokat (Lactobacillus spp.) és a bifiduszokat (Bifidus spp.). Azzal, hogy segít fenntartani ezen baktériumok egészséges mennyiségét, a Spirulina csökkenti az emésztési és székelési problémákat, melyeket különböző kórokozók, mint az E. coli és Candida okoznak. A Spirulina további hatásairól olvashatsz ebben a blogbejegyzésben. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..